Pár szó az órákról amit tartunk:
Aerobik órák
Erősítő zsírégető edzések:
Alakformáló óra
Az óra típus magába foglalja azokat az erő-állóképességet fejlesztő gyakorlatokat, melyekkel a teljes test átmozgatása valósítható meg. Az óra 10-15 perces intenzív bemelegítéssel indul, majd nyújtással készítjük elő a foglalkoztatásra kerülő izomcsoportokat. Ezután következik 35-40 percben az egész testre kiterjedően, a nagy izomcsoportok foglalkoztatásával a fejlesztő program. A gyakorlatok végrehajtásához használunk segédeszközöket, kézi súlyzót, gumikötelet, FLEXI-BAR-t, Xco-trainer-t, Fit ball-t, Soft ball-t, step padot. Az eszközhasználat az edzők személyiségétől és a vendégek edzettségétől függően változnak. Az alakformáló gyakorlatokat különböző kiinduló helyzetekből hajtjuk végre, izomcsoportonként 2-3 gyakorlat végrehajtásával.
Állóképesség és zsírégető órák:
Kondi, step kondi
Mint ahogy a neve is jelzi, ez az óratípus a kondíció javítására, a jó kondíció megszerzésére szolgál. A terhelés állóképesség fejlesztő hatása mellett, az intenzitástól függően zsírégető hatású is lehet. Az óra gyakorlatanyaga egyszerű lépések, lépéskombinációk sorozata, koreográfia nélkül. Az intenzitás és a fejlesztő hatás növelésére az oktatók különböző segédeszközöket alkalmaznak. Felhasznált eszközei a step pad, gumikötél, FLEXI-BAR, Xco-trainer, Soft-ball, Fit ball, kézi súlyzó.
Zsírégető óra
A rendszeresen végzett közepes intenzitású, aerob tréning lehetõséget ad a test meglévõ zsírszövetének csökkentésére. A szervezet, 45 – 50 perc alacsony-közepes intenzitású terhelés után a folyamatos mozgáshoz szükséges energiát főként zsírból nyeri, ezért a zsírégetõ órán a terhelés ideje alatt a résztvevők pulzusszáma a maximális pulzusszám 60 – 70 %-a (zsírégető zóna) közötti tartományban van, hogy elkerüljük a szervezet idő előtti elfáradását. Ennek megvalósulásáért szükséges a folyamatos pulzuskontroll. Pulzusmérő órák segítségével a résztvevõk optimális terhelése érhető el, ami pontos visszajelzést ad a résztvevők aktuális állapotáról. Az óra gyakorlatanyaga lépéseket, lépéskombinációkat, közepes intenzitású alap koreográfiát, majd az óra utolsó 10-15 percében erősítő gyakorlatot tartalmaz. Az erősítő hatású gyakorlatok kiegészítő eszközei a step pad, gumikötél, FLEXI-BAR, Xco-trainer, Soft-ball, Fit ball, kézi súlyzó.
Preventív gerinctorna
Azaz a gerincoszlop fitten tartása, a gerincproblémák megelőzése. Ezen gyakorlatoknál egy rugalmas alátámasztási felületet (óriáslabda) segédeszközként használva a porckorongok folyamatos táplálása folyik (folyadékáramlás), illetve a végtagokkal végzett mozdulatok is segítik a csigolyaoszlop mozgását. Így az élettani görbületek harmonikus kialakítása, a gerinc mozgásterjedelmének megtartása és növelése, a minden mozgásirányban fájdalommentes mozgások megtartása, illetve a már az érintett területek fájdalmának csökkentése történik. A különböző segédeszközök segítségével a gerincet tartó izmok fokozott erősítése és nyújtása is kiemelkedő szerephez jut. Továbbá nagy hangsúlyt fektet a helyes testtartás és a tudatos testkép kialakítására és/vagy átalakítására, illetve ezek megtartására. Az óra jellege dinamikus, különböző típusú zenék felhasználásával, így alkalmazásával a cardio-respiratórikus rendszer is remekül edzhető.
Felhasznált eszközök: óriáslabda, , különböző erősségű és formájú gumikötelek gumiszalagok és kézi súlyzók, FLEXI-BAR.
deepWORK™
Ez a holisztikus, funkcionális tréning minden sportág legjavából építkezik. Egyszerű, intenzív, egyedülálló és teljesen más, mint az eddig ismert módszerek. Rendkívül alaposan mozgatja át a testet és rengeteg pozitív energiával tölt fel. A deepWORK™, a keleti Yin-Yang filozófiát követve, egy edzésen belül nyújt feszülést és ellazulást az izmoknak. Az edzés elvi struktúrája az öt elemre épül: föld, fa, tűz, fém és víz .
Az óra eleji meditatív zenét egy lüktető, adrenalin növelő, intenzív zene követi, amely a kardió és erősítő gyakorlatsorok zenei háttereként szolgál. A mély zenei ritmusok segítik, fokozzák a teljesítőképességet, erőkifejtést és az érzelmi feszültség levezetését.
A deepWORK™ edzéstechnika forrásául szolgáló keleti meditációs terápiákat és a dinamikus meditációt az orvostudomány depressziós, vagy pszichoszomatikus panaszok gyógyításánál alkalmazza.
A deepWORK™ tréningben egyesül a mentális és a kardió hatás, a koncentráció és ellazulás.
A deepWORK™ tréning jellemzői:
- zsírégető
- feszültségoldó
- fizikai tréning
- mentális tréning
- megismertet saját határainkkal
- érzelmi feltöltődést nyújt
A deepWORK™ edzéssel saját határaink fölé kerekedhetünk: korunk egyik legösszetettebb hatású funkcionális tréningjének tartják, olyan stressz oldó, izzasztó, kardió- és erőedzés, mely feltölt és nem fáraszt!
Funkcionális köredzés
A Funkcionális köredzés egy olyan edzésmódszer, melyben több sportág mozgásanyagát felhasználva a lehető legtöbb kondicionális képességet fejlesztjük egyszerre, illetve felváltva. Ezen képességek a következők: erő, gyorsaság, koordináció, állóképesség, hajlékonyság.
A crosstraining nagy előnye a hagyományos fitness teremben végzett edzésekkel szemben az, hogy itt az eszközigény igen csekély, valamint a szabadban is könnyedén végezhető mozgásforma.
Az edzések jelentős része saját súllyal végzet gyakorlatokból épül fel, de emellett kézi súlyzókat, medicin labdát, gumikötelet, ugrókötelet, kettle bellt funkcionális eszközöket (TRX, G-flex fit-ball, pilates roller) is használunk.
Legyen egyszerű köredzés, vagy páros gyakorlat a fejlődés nem marad el!
Cél a minél hatékonyabb és változatosabb edzés, valamint új mozgásformák megtanulása, alkalmazása.
Mivel a tréningek összetettségben, terjedelemben és nehézségben különbözőek, ezért minden ember számára alkalmazható. Szabadidő sportolótól az élsportolóig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb edzésmódszert.
Szeniortorna :
Torna nem csak időseknek 🙂 Izomtónusjavító, egyensúlyfejlesztő, koordinációs gyakorlatokból álló edzés, ahol a jókedv garantált. Az órán Fit-ball, Body ball labdákkal, gumiszalaggal, pilates karikával, trigger hengerrel és TRX-el dolgozunk.
Gyalogtúrák
A rendszeres gyaloglás előnyei:
- Csökkenti a testsúlyt, az anyagcserére, a testsúlyunkra is kedvező hatást gyakorol.
- Jótékony hatással van a szív- és keringési rendszerre: a szívizom, és minden, ami a véráramlást fokozza, segít karbantartani az izomszövetet.
- Segít a vérnyomás csökkentésében, megakadályozza az alsó végtagokban a vér pangását.
- Szervezetünk egésze meghálálja a gyaloglást, immunrendszerünk megerősödik, testünk ellenállóbb lesz a különféle betegségekkel szemben.
- Késlelteti, illetve megelőzheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását a túlsúlyosaknál, illetve akiknél a cukoranyagcsere zavarainak kezdeti tünetei már jelentkeztek.
- Segít elkerülni az ízületi problémákat, így a korral előrehaladó mozgásszervi panaszok is megelőzhetők.
- Csontritkulás ellen is véd,
- Pszichikai problémák ellen is kiváló, a mozgás hatására boldogsághormon szabadul fel szervezetünkben.
- Minimalizálja a vérben lévő stressz hormonok szintjét, ezáltal kiegyensúlyozottabbakká válunk.
- A szellemi teljesítőképességünket is pozitívan befolyásolja, mivel az agyunk több friss oxigénhez jut, a gondolataink tisztábbá válnak, memóriánk javul.
Néhány jó tanács:
Fektessünk be egy pár igazi túra cipőbe vagy bakancsba. A lestrapált cipő rosszat tesz a lábfejnek, a térdnek, a deréknak és a hátnak. Rossz cipőben nem lehet sokáig gyalogolni.
A fent említett jótékony hatások rendszeres napi 20-30 perc gyaloglás esetén várhatók el, és nem mellőzik az egészséges étkezést!
és az utolsó :
Nordic Walking az egyik legjobb sport , szeretettel ajánljuk mindenkinek!
Nordic walking a természetes mozgásforma A nordic walking mára a legdinamikusabban fejlődő tömegsportok egyikévé vált! Népszerűségének oka többek között az, hogy a hozzáértő edző segítségével − bárki által elsajátítható − technika a legteljesebb egészségvédő hatást nyújtja, extrém megterhelés nélkül! Speciális helyszínt és nagyobb anyagi ráfordítást szintén nem igényel. Talán kevesen tudják, hogy a „botos gyaloglás” Finnországból származik. A 30-as években a finn sífutók jobbnak látták nyári edzéseiket is botjaikkal végezni, hiszen ekkor is szükségük volt a technikai gyakorlatokra. A bottal való tréning remek edzésformává alakult és az állóképességet valamint az izomerőt épp úgy fejlesztette, mint a mozgékonyságot és a koordinációt. Az évtizedek során a nagyközönség is felfigyelt e nagyszerű lehetőségre és mára milliók életformájává vált.
Kinek ajánlott elsősorban?
• Aki szeretne kíméletesen és végérvényesen megszabadulni súlyfeleslegétől.
• Aki ülőmunkát végez és szeretné megelőzni a mozgásszegény életmódból adódó problémákat.
• Aki térd-, hát-, derékfájással küzd, de egy hatékony és kímélő mozgásformával javítani szeretne állapotán.
• Aki idősebb kora ellenére is fiatalos szeretne maradni.
• Aki szeretné megelőzni a „népbetegségeket” (csontritkulás, szív-érrendszeri problémák, depresszió…).
• Aki kedveli a természetet, a jó társaságot és a mozgást, de még nem találta meg a számára megfelelő formát. Mindenkinek, akinek fontos az egészség megőrzése!
A nordic walking jótékony hatásai :
Javítja az anyagcserét és tartós fogyást biztosít Az eredményes és tartós fogyás egyik alapja − a kiegyensúlyozott táplálkozáson túl − a rendszeres mozgás. Nem mindegy azonban, milyen típusú sportot végzünk, hogy az edzés valóban meghozza a kívánt eredményt és ne váljunk még kimerültebbé vagy túlterheltté. A kulcsszó a fokozatosság és megfontoltság. Az ún. zsírégető zónában (a maximális pulzus 60-75%-án) történő testmozgás azért kíméletes, mert intenzitása nem terheli feleslegesen a szervezetet, ugyanakkor hihetetlenül hatékony az állóképesség növelésében! A nordic walking azért az egyik legjobb − az ideális testsúly kialakítását segítő − mozgásforma, mert az edzés időtartamának legalább 80%-a a zsírégetés szempontjából hatékony zónában zajlik. A normál gyaloglás nem éri el, az erőteljesebb sportok pedig meghaladják az e szempontból ideális pulzustartományt.
Izmaink több mint 90%-át megmozgatja :
A szabadban végzett aerob sportok (gyaloglás, kocogás, kerékpározás) izmainknak csak bizonyos csoportjait mozgatják meg. A nordic walkingban az a csodálatos, hogy a friss levegőn történő gyalogláskor − egyedülálló módon − szinte az összes izmunk részt vesz a munkában! Szenzációs érzés, amikor a dinamikus karmunkának köszönhetően az egész felsőtest intenzíven dolgozik és a váll, a hát, a kar és a mell izmai új életre kelnek!
Oldja a felsőtest izmainak görcsösségét és feszültségét:
A XXI. században a munkahelyeken egyre többen dolgozunk a számítógép előtt, amiből adódóan felsőtestünk izmai kritikus állapotba kerülhetnek. Az ülő életmód miatt letapadt, görcsös izmokat masszírozással ideig-óráig ki lehet ugyan lazítani, de valódi előrelépést csak a rendszeres és irányított edzésmunkával lehet elérni. A helyes technika következetes alkalmazása soha nem látott eredményekhez vezet, ugyanakkor a helytelenül végzett mozgás ártalmassá válhat. Ezért nagyon fontos a szakképzett edző segítsége!
A botok tehermentesítik az ízületeket
Sokan azért nem mernek bizonyos állóképesség-javító sportokat választani, mert féltik ízületeik épségét vagy már problémáik vannak e területen. Erre is megoldás a nordic walking, mert a körültekintően kiválasztott botok és a szakember felügyelete mellett elsajátított technika segítségével egy harmonikus és kíméletes mozgássor végezhető. Ennek során csillapodik az ízületeket terhelő ütés és rázkódás, így ilyen jellegű panaszok nem adódnak az edzés során.
Oldja a stresszt és javítja a hangulatot
Ma már mindenki tudja, hogy a sport növeli az endorfinok termelését, ezáltal csökkenti a mindennapi stresszt és a depresszióra való hajlamot. Mindezt azonban csak akkor, ha motiváltan kezdjük a testgyakorlást és nem kipipálandó, nyűgös napi feladatként kezeljük! A nordic walking garantált „örömsport”, amit érdemes kipróbálni!